Csenge & Toncsi 

                                                                  

Gondolom, illő lenne bemutatkoznom. Csenge vagyok, tizennégy éves. Szenvedélyem az olvasás, a rajzolás, az írás. Hat éve játszok zongorán, néha karkötőket csomózok. Már néhányféle sportágat kipróbáltam: eveztem, ritmikus sportgimnasztikára jártam, és kick-box edzéseken is részt vettem. Kirándulni is szeretek, akkor, ha van hozzá kedvem, és nincs határokhoz kötve. Most fogom majd kezdeni a gimnáziumot, de amíg itt a nyár, Toncsival elhatároztuk, hogy szabadidőnk egy részében a honlapon fogunk dolgozni.

                                        

Toncsi tegnap elment egy ötnapos osztálykirándulásra Sopronba. Nincs wifijük, és telefonálni csak szigorúan hét és fél nyolc között lehet. Szóval átmenetileg átvettem a honlap irányítását. 

 

Mivel ez a saját oldalam, ezért azt osztok meg itt, amit csak szeretnék. Egyenlőre még nem tudom, mi is lehetne itt, de előbb-utóbb csak zöld ágra vergődöm. 

                                           

Újrahasznosítás és kreativitás egyben
 

 Elkezdődött a foci vb, és ez abban látszik meg igazán, hogy amikor elmentem bevásárolni, alig találkoztam férfiakkal az utcán. Csak mikor hazaértem az egy zacskó zsömlével a kezemben, akkor döbbentem rá, hogy éppen meccs van. indecision

Igen, körülbelül ez volt a reakcióm. De mindennek van jó oldala: az idegesítő fiútestvérek a tévé előtt lógnak, amíg van idő...kézműveskedni.

És ha már kézműveskedés, akkor kreatívan és újrahasznosítóan. Például:

1. Malacpersely    

Akár a kép alapján már ki is találhattátok, hogyan is kell ezt összerakni.

Egy pet palackot kell csak szétvágnotok. Az alját és a kupakos tetejét ragasszátok össze, majd fedjétek le egy színes papírral. A teste közepére vágjatok egy lyukat, ahova a pénzt fogjátok beledobni. A kupak lesz a malacunk orra, és színes papírból füleket ragaszthatsz rá. A lábai kisebb kupapokból készülnek. Akár egy ötletes ajándéknak is megfelel.

2. Pillangó

Ha nem baj, akkor ide nem fűzök kommentárt. Szerintem ez teljesen érthető. 

 

 

 3. Pillangó alumíniumból

Ez jóval élesebb, mint a pet palack. Vigyázzatok az ujjatokra!

Jó szórakozást hozzá! laugh

                                       

 

Marcello Barenghi művészete

 Sziasztok!

A napokban láttam egy eszméletlen videót a YouTube-on. A fickó (Marcello Barenghi) többi videója is óriási. Ajánlom mindenkinek. 

                                         

Sokkoló reklámkampány az állatok kizsákmányolása ellen

 FIGYELEM! Gyenge közérzetűek NE nyissák meg ezt a linket! Vagy azok ne, akik nem akarnak szembenézni az igazsággal.

Ez tényleg sokkoló. Érdemes mélyen elgondolkodni rajta. 

http://hir.ma/kulfold/sokkolo-reklamkampany-az-allatok-kizsakmanyolasa-ellen/201240

Bocs, de be kell másolnotok. Linket nem tudok feltenni. frown                               

                                           

Titkos szobák

 Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mindig is szerettem volna egy titkos, elrejtett szobát. Találtam pár jó képet, amiben ilyen szobákat mutatnak. 

                            

A klasszikus könyvespolc mögötti búvóhely.                  Egy rejtett szauna a fürdőszobában.

 

 

secret-rooms-21    

Titkos könyvtár...a falban. Ha eltünteted a                 

létrát, eszükbe sem jut megkeresni.

secret-rooms-20

Valódi Narnia? Igen, létezik!

 

                                            

 

Clever lifting staircase

Ez azért nagyon profi.

Hidden room / Storage Area

Ilyet sem láttam még. Az asztal alá rejteni egy ajtót, kiváló ötlet.

Secret passage. Hidden door. Andrew Skurman Architects.

secret storage or access to basement play room - super cool

Nook / panic room for the kids, carpeted!

                                       

Bot Simon színre lép

 Jesszusom, most láttam, hogy Toncsi mennyi mindent tett ki az oldalára! Így hát (a Pamkutyáról jutott eszembe), ideje nekem is bemutatnom Bot Simont, az arc nélküli manust (ha esetleg még nem ismernétek). Kiteszek két videót egy kis kedvcsinálásnak. Alatta megtaláljátok a honlap címét. Amúgy a régebbi részek nekem jobban tetszettek, de majd meglátjuk, ti hogy lesztek ezzel.

  www.dumaragu.com   

                         

A kavicsfestés művészet

 Ki hitte volna, hogy a kavicsok ötletes dekorációvá válhatnak a kertben vagy a lakásban is? Íme pár ötlet, amit akár felhasználhattok!

  Vannak itt egészen egyszerűen (van, amik kicsit nehezebben) elkészíthetőek is, de már szerintem ez is nagyon jól mutat.

          

          

És ez már csak a nagyon profiknak megy. De ismeritek a mondást: gyakorlat teszi a mestert. smiley

       

Amikor megpróbáltam festeni azt hittem, valahogy így fog kinézni:

De végül valami ilyesmi lett belőle: 

Ám nem adom fel! És ti se keseredjetek el, ha nem sikerül elsőre! Vagy ha sikerült, akkor le a kalappal laugh

                                     

A világ legnehezebb játéka

Amikor megláttam, azt hittem, á, ez nagyon könnyű, méghogy a világ legnehezebb játéka! De próbáljátok csak ki! Nagyon nehéz.

http://www.keptelenseg.hu/flash/a-vilag-legnehezebb-jateka-6446

Bocs, megint be kell másolnotoksad.

                                      

Rejtő Jenő, az író

 A héten egy táborban voltunk Toncsival, és ott találtam egy lenyűgöző könyvet (Tigrisvér)! Mindig is tudtam, hogy Rejtő Jenő ( álnevein P. Howard és/vagy Gibson Lavery) zseniális író, de ez... Ajánlom mindenkinek, aki visszacsöppenne a vadnyugatba, és részt akar venni egy fordulatokkal teli, kalandos utazáson! laugh

Ha van kedvetek mást is olvasni tőle, akkor ajánlom ezeket is:

        stb. stb. smiley

                                     

Az álomszobám - Fantasztikus falfestmények, dekorációs kellékek

 Néha el szoktam álmodozni, mi lenne, ha a birtokomban volna egy szoba, amit olyanra formálok, amilyenre csak szeretném. 

Nekem legelőször a falfestmények jutottak az eszembe. Én biztosan valami ilyesmit festenék az egyik falamra:

 

Azutánlámpák helyett lampionokat aggatnék a falra. 

A maradék falfelületre egy kis olvasósarkot épatenék. És az egyik zugba egy szép függőszéket tennék.

                                  

Írjatok, írjatok és írjatok! Minket minden érdekel!

                                        

Egy kis kreativitás         

 A napokban olyan jó dogokat láttam, amiket szeretnék nektek is megmutatni. Remélem, nem kell hozzá magyarázat.

 ->

Én mondjuk ezt le is festeném valami vidám színre. Monjuk így is jó, hiszen a fehérhez minden fülbevaló színe passzol.

A lényeg, hogy 

                                       

Boldog Születésnapot! 

 Toncsi kitett egy tortát az egyéves születésnapunk alkalmából. Szóval, azt hiszem nekem is kéne valami ilyesmit csinálnom.

Boldog Születésnapot atesomesen.iwk.hu!

                                        

                                     

3D-s rajzolás. Mi a trükk?

 Már én is nagyon szerettem volna 3D-s rajzokat készíteni. Most végre megtudtam a nyitját. Íme:

 A lényeg, hogy kicsit nyújtottabban kell megrajzolni, és a megfelelő szögben tényleg 3D-s lesz. Sok szerencsét! smiley

                                   

JustVidman

 Súlyos, de muszáj kiraknom smiley.

                                      

Hablar en español

 ¡Hola chicos!

Idén kezdtem a középiskolát, és spanyolt tanulok. Egyszerűen gyönyörű nyelv.

El is mondom miért érdemes ezt a nyelvet tanulni. Természetesen spanyolul laugh.

El español una lengua para... (A spanyol egy nyelv, amivel lehet...)

hablar con más de 300 millones de personas,(beszélni 300 millió emberrel,)

viajar con 23 países de todo el mundo, (elutazni 23 országba a világon,)

comunicarse con latinoamericanos y españoles, (komunikálni latin-amerikaiakkal és spanyolokkal,)

descubrir culturas muy diferentes, (felfedezni a kultúrák közötti különbséget,)

conocer la literatura española y latinoamericana, (megismerni a spanyol és a latin-americai irodalmat,)

escuchar canciones, (hallgatni dalokat,)

entender a otros pueblos, sus problemas y sus costumbres, (megérteni más népeket, problémáikat és szokásaikat,)

trabajar con hispanohablantes, (dolgozni spanyolajkúakkal)

convivir con personas de otras culturas, (együtt élni emberekkel más kultúrából,)

visitar Mallorca, los Andes, el Caribe... 

ir a Madrid, Buenos Aires, Montevideo, Lima... (irány Madrid,  Buenos Aires, Montevideo, Lima...)

En fin, una lengua para descubrir un nuevo mundo. (Végül, egy nyelv, ami felfedezi az új világot)

 

Toncsi még segíthet a spanyol nyelv megismerésében. A dalszövegeknél hamarosan sok Violetta dalt találhattok. Habár a nagyja nyálas, és túl Violettás, de ezekből is lehet tanulni. És pár szám még nekem is tetszett, tehát annyira nem reménytelen. smiley